Tett-Hely Ifjúsági Egyesület

22. Mecseki landart

Projektünk célja, hogy Pécs és környezetének természeti értékeit kiemelhessük, és széles körben megmutathassuk. Terveink szerint szakemberekkel és Pécs lakosságával közreműködve olyan művészeti elemeket helyeznénk el a mecseki túraútvonalon, illetve városon belül is, melyek emelik és színesebbé teszik a látképet, nem utolsósorban pedig kihangsúlyozzák az emberek számára a természet rendkívüliségét.

A művészeti alkotást az adott természeti formákból és anyagokból hozzuk létre.

Úgy gondoljuk, hogy a közös alkotás nem csak közösségépítő erővel bír és a lakosság összehozásával, de az emberek szívesebben járhatnak később a természetbe is.

A mecseki landart továbbá fejlesztheti a környezetünk iránti szeretetünket is, mely természetvédelmi nézetekkel párosulhat.

Scroll to Top